Hihetetlen kreativitásomról tettem tanúbizonyságot. Befestettem a nagymamám mosófazekát pirosra és sárgára, mely ezáltal most olyan, mint egy óriáscsecsemő pöttyös bögréje. Nagyon élveztem, főleg azt, hogy pont nincs semmi más dolgom. Eredetileg margarétákat szántam rá, de ehhez hiányos volt a felszerlésem, lévén, hogy az erkélyen ügyködtem, mert a szobában igen büdös lett volna a festéktől és a higítótól. Kellett volna egy keret,a mire feltehetem, ennek hiányában maradtak a pettyek, melyek néhol megfolytak,hirdetve a készítő amatőrizmusát. Ez nem vette el a kedvem, ugyanis van egy kisebb fazék nagyapám kamrájában Agárdon, melyet muszáj banánzöldre és még valamilyenre ( talán narancssárgára ) bemázolnom, hogy megnyugodjak. És már azon töröm a fejem,hogyan lehetne a háztartásban található zománcos lábosokat íly' formán "tönkretenni," hiszen jelenleg elég viseltes mindegyik, és a színek ugye, feldobják a környezetet. Sokkal szívesebben főznék mondjuk töltött káposztát egy babakék fazékban. Vagy napsárgában. Ezek a festékek is zománcosak, tehát, száradás után,étkezésre alkalmasak. Előtte nem biztos, mert a krumplileves, rózsaszín és hupilila pacákkal nem gusztusos. Olyen lenne mint Bridget Jones kék spárgalevese. Szóval. Ha van valakinek halálraítélt, kidobásra váró, régi zománlábosa, fazeka, jelentkezzen bátran.

És most csodáljátok meg a művem.

Sajnos vészesen vonzódom a svéd lakberendezési áruházhoz. Tegnap is elmentünk nézelődni, meg meleg paplant venni. Meleg paplant nem vettem, de újabb zöld ( mint ennek a betűnek a színe ) terméket sikerült beszereznem. Egy szép párnát, amiből úgysincs túl sok az ágyban. Általában 3 párnát halmozok a fejem alá, amiből reggel ,már csak egy marad. Na nem azért, mert mindent visz, hanem mert 

1.vagy eldobom

2.vagy a fejemre teszem - ez gyerekkoromban szokásom volt

3. vagy a szerelmem kilopkodja a fejem alól, hogy kímélje a gerincem.

A párna mellé beszereztünk sószórót, egy kikericssárga sörnyitót, és 3 kistálat, mert a régiek eltörtek.  Így nagyon olcsón megúsztuk, mert nem vettem meg a takarót. Majd a következő hónapban....Vagy a követekező hét végén, mert valahogy minden hétvégén kikötök ott. Elsétálgatok, háromszor-négyszer átrendezem a kosaram tartalmát, és megállapítom, hogy milliókat lennék képes elkölteni. Talán majd egyszer megengedhetem magamnak, hogy annyit költsek egy ilyen túra alkalmával, amennyit csak szeretnék. 

Ma megint jött a kukás. A menekülőutcába meg nem tudtam behajtani, mert elállta egy óriási daru. Így maradt a sorbanállás, amit egy autóstáram nem igazán tudott elviselni. Nem akarok kategorizálni, de fent nevezett úr egy BMW volánja mögül kiugorva, el kezdett üvölteni, hogy " menj már előre"!!! Nem nekem, a mögöttem álló autónak, mely mögött a BMW a 3., 4. autó volt. Ordítva átrendezte a sorokat, majd az amúgy sem túl széles utcában, másodiknak elindult a sor mellett, majd a behajtani tilos tábla ellenére, csikorgó kerekekkel behajtott az utcába, ahol lakom. Ha éppen akkor akarok kijönni, biztos, hogy szétcsattan a motorháztetőmön. Ez több okból lett volna kellemetlen. Nekem ugye Suzukim - az én autóm - van, mely már egy kis ütéstől is szépen gyűrődik.A gyerek hátul ült, ugyan bekötve, de akkor is. Én nem voltam bekötve, tehát beütöm az okos fejem. Összefoglalva. Az autó összetörik, a gyerek megijed, én nagyon mérges leszek. Az ellenfél szintén ideges lesz, valószínűleg ordítva kéri számon, mi a fenét keresek én ott. Én ekkor csúnyán elküldöm a fenébe, és ráhívom a rendőrt. És kész az újabb forgalmi akadály. Kérdem én - s joggal - miért nem az ilyen barmokkal foglalkoznak a rendőrök? És miért ott van traffipax, ahol biztos belefutsz, és nem ott, ahol kellene? Még sosem láttam iskolák környékén mérő rendőrt. Értelemszerű, hogy egy autópályán mennek az autók. De egy belvárosi utcában, miért kell megőrülni????

 És csodálkoztok, hogy néha megkergülök????

Már az is csoda, hogy nincs miről írni. Pesze ez nem baj, mert egyáltalán nem szeretnék az örök elégedetlenkedő szerepében tetszelegni, annál is inkább, mert még egy kósza napsütéstől is boldog tudok lenni.Szeretem az ősz összes színét, a levegő illatát- főleg, ha a mellettem folyó építkezésen befejezik az aszfaltozást - azt, hogy nem kell még beltözni, de megfőni sem a hőmérséklettől. Várom a telet, melálltólag ugyanolyan lesz, mint a tavalyi. Így megúsznám a téligumit, a hócsizmát, a gázszámlát, meg minden olyan dolgot, amit a zord télben, elengedhetetlen beszerezni. A havat viszont imádom. Most azon morfondírozom, hoyan lehetne megoldani, hogy essen a hó, de ne legyen töb 7-10 foknál, és ne csússzon. Parádés ötlettől vezérelve azt gondoltam ki, hogy veszek jó sok hungarocelgolyót, beteszem a hűtőbe, majd szétszóróm. És pont olyan lesz, mint a hómező, csak nem olvad el,nem lesz belőle latyak, nem túl hideg, de azért ad munkát a közternek is. És erre legalább nem kell felkészülni, mert forgalmi akadályt nem okoz, maximum az emberek ruhájára tapadna rá, de egy ki új design senkinek sem árthat.

Még nem meséltem Sétapálca Úrról, pedig már régóta tervezem, hogy beavassak mindenkit, ennek a csodalénynek a létezésébe. Nevezett személy az én másik felem szomszédja, és ugyanolyan életritmus szerint él, mint ő. Teljesen mindegy, mikor indul el, vagy ér haza, Sétapálca Úr abban a pillanatban megjelenik. A nevét tőlem kapta, mert pont olyan egyenes és vékony, mint egy sétapálca. Ha piacra megyünk, vagy piacról jövünk, akkor ő is ott van. Régebben még sétáltatott egy helyes kiskutyát, ezt már régen láttam, és az édesapjával él. Kb. 40-50 éves lehet, kissé imbecilis lélekkel, de mindíg elegáns és tiszta. Ingben és öltönynadrágban jár, vagy fehér, vagy fekete cipővel kombinálva. Ruhái nem trendiek, de illenek viselőjéhez. A járása kicsit vontatott és egy lehelletnyit előre hajtja a vállát. Elég magas, viszont aránytalanul kicsi fejjel áldotta meg a Teremtő.  Mikor az apukájával sétál, akkor látszik,hogy ő valójában még gyerek, mert lesi édesapja minden rezdülését, sőt, néha fogja a kezét is. Sétapálca Úr  nem hasonlít apukára, ezért adottságait minden valószínűség szerint mástól örökölte.

Már neki is feltűnt, hogy mindenütt ott van, ahol mi, és kissé félve méreget. Én meg annyira szeretném megismerni, vagy legalább a nevét megtudni, hogy illendően tudjam köszönteni, ahogy ez már a szomszédok között szokás, de eddig még nem mertem megszólítani. Félek, hogy megijed, vagy elszalad, vagy nem akar ismerkedni. A visszautasítástól való félelmem ezért egyenlőre erősebb, mint a "vágy". De nem adom fel, egyszer összeszedem minden bátorságom, és akkor már nem csak Sétapálca Úr lesz, hanem " Jó napot Józsi, vagy Minden jót Béla". Már annyira átvette a sétapálca jelleget, hogy nem nagyon tudom elképzelni őt névvel, de ez persze a tudomány mai állása szerint kizárt, így előbb-utóbb fényderül nevére. Ha megtudtam, mindenképpen tájékoztatást nyújtok , mert remélem, hogy már nem csak engem izgat ez a kérdés. 

Miért hiszik azt a mesterek, ha valaki nő, akkor feltétlenül hülye is? Miért akar meggyőzni arról, hogy bárminek a javítása kétszer annyiba kerül, mintha egy pasi vinné oda? Ráadásul, sajnos még plázamacskának vagy cosmogirlnek sem vagyok mondható, inkább festek meglett háziasszonyként. Akkor miért tetszik engem becsapni????  Nem baj. Úgyis elintézem, legfeljebb lassabban. Mindent meg tudok oldani, csak sok idő kell hozzá. Nem a megoldáshoz,hanem az elszántsághoz. Ha meggyőztem magam arról, hogy az nekem jó, akkor elindulok. Már lassan két hete nem dohányzom. Na nem azért, mert én most wellnessbébi lettem, hanem mert nem akarok már ennyit fizetni. Ez is egy szempont nem? Havonta 15.000.-Ft a dohányárú, ez most nem lesz, bár bevallom, a pénztárcámon még nem érzem. Viszont rettegek, hogy még jobban meghízom. De félek a betegségektől is. Ez egy ördögi kör. Ha bagózom, jön a tüdőbaj, ha nem, akkor a zsírosodás. Persze most sem vagyok egy matyóhímzés, de nem akarok úgy festeni, mint a mindjárt induló kövéres műsor óriásplakátján szereplők. Jujj. Én is jelentkeztem ám, de amikor kiderült, hogy 3 hónapra el kell különülni a világtól, és még kommunikálni sem lehet a családdal, akkor már nem voltam olyan lelkes. Lefogyok, meg megszépülök, de elveszítem azt, aki fontos. Nem lehet valakit 3 hónapra magára hagyni egy passzió miatt. Ha szingli lennék, akkor bevállaltam volna, de így nem. És ki is derült, hogy ehhez a műsorhoz nem vagyok elég nagy. Ha ruhát kell vennem, akkor persze túl nagy, vagy túl szegény vagyok.  Így maradok divatosan duzzadt, molett sziluettel, szegényes ruhatárral, de boldogan, és ha nem akar minden nap hülyére etetni, akkor még le is fogok fogyni. Jelentem, ha vki nem éhes, akkor nem akar enni, én meg most már pszichésen próbálok nem éhes lenni. 

Na pusszantás mindenkinek.