2007. szept. 3. 10:30 - írta pupuly

Hurrá,itt az iskola! Ezáltal gyermekeim sherpaként indultak útnak, hiszen a bevinni való holmik átlagsúlya megközelíti egy teherhordó csomagjáét, melyet a habókos világjárók után cipelnek, kiknek az a fixa ídeájuk, hogy megmásszák a Himaláját. ( A sherpák neve miért nincs feltüntetve sehol? Ők ezt egy évben többször megteszik, mégsem tűzködnek zászlókat a világ tetejére. Jó, tudom, van turistaútvonal is a Csomolungmára, de azt mondják az nem ér. Nekem nagy szám lenne, hiszen már egy sámlin is szédülök, nem beszélve zergejárásomról.... ) Én nem értek az ortopédiához, de ha a hátán van a táska, akkor hanyatt, vagy orra esik, ha a vállán, akkor meg földig lóg az egyik karja. Azt hiszem mindkettő káros az egészségre. Lehet, hogy húzó-vonó, kerekeken guruló iskolatáskát kellene vennem? Majd konzultálok egy szakértővel.

Azt azért jó volt látni, hogy örömmel mentek az első nap és remélem ez így is marad. Mindenesetre kaptam jó sok fogadalmat, hogy jók leszünk, meg odafigyelünk. Az iskolaév nekem is épülésemre szolgál, hiszen minden minden tanév adott anyagát újra tanulhatom. A 3.-os tankönyvek kicsit megriasztottak, mert a régen környezetismeretnek titulált, ma természet és társadalomismeret tantárgy olyan földrajzi és fizikai információkat tartalmaz, amit én 5., 6. osztályban tanultam. A tankönyv elején rögtön, a hogyan gyújtsuk fel a lakást kísérletet találjuk, mely a fényről, annak erejéről szól. Gyűjtsd össze nagyítóval a napfényt, irányítsd egy papírra és nézd meg mi lesz. Új lakásbiztosítás, az tuti!!!! Meg jó barátság a tűzoltósággal, és 24 órás felügyelet. Azért bizakodom, hogy az idei tanévünk sok örömet rejt, melyet együtt fogunk megtalálni.



2007. szept. 1. 8:10 - írta pupuly

Tegnap ismét bebizonyosodott, hogy az emberi kapcsolatok nem érnek egy fabatkát sem. Lelkesen dolgoztam, noha léptem-nyomon belémrúgtak. Ezt most sem történt másképp. Igen, tudom, mondták, hogy ne várjak semmit, de, hogy hátulról mellbe..... Ez kicsit sok. Nyilvánvaló az az igazság, hogy senkiben nem lehet megbízni, mindenki addig használ, amíg önös érdeke úgy kívánja. Ha már nem kellesz, eldobnak,mint egy rongyot, lehet, hogy mondanak valami marhaságot, hogy magukat megnyugtassák, milyen remek emberek ők valójában - tehát a lelkiismeretük egészen tiszta - te meg befoghasd a szád. Aztán, ha újra kellesz, mézes-mázosan megkeresnek, hogy hú, meg há, gyere már.... Na ennek itt vége, Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik! Én már öreg vagyok bohócnak, és egyenes embernek tartom magam. Amit gondolok, azt ki is mondom, valószínűleg azért tartok itt.  Mindenki felszínes. Ha érdekében áll, akkor puszi, hello, hogy vagy, egyébként meg menj a sóhivatalba. Kedveskéim, menjetek inkább ti, ápolgassátok egymás kifacsart, megromlott lelkét, én meg élek nyugalomban, azokkal, akikkel nekem jó. Nem véletlen, hogy a mostanában sokat emlegetett közösségi oldalt ismerős, és nem barátkeresőnek hívják. Van kb. 790 ismerősöm, de barátom csak 4, akikre tényleg lehet számítani. Köszi Jules, Dóri, Anikó, Falat.

És köszönöm a szerelmemnek, hogy folyamatosan próbálja nyitogatni a szemem, mert úgy tűnik, éveken keresztül be volt csukva.  



2007. aug. 30. 9:15 - írta pupuly

Na az eszem megáll!

Egy hete próbálok valamit elintézni az Önkormányzatnál. 5 napon át nem vették fel a telefont, a 6. alkalommal közölték, hogy nem működnek a számítógépek, a 7. napon ( pedig nem is a világot teremtik ) megtudhattam végre, hogy a benyújtott kérelmemhez hiányzik valamilyen papír, de, hogy milyen, azt nem tudja a hölgy elárulni ( noha lassan 6 éve foglalkozik velem ) , mert küld tértivevényes levelet. Hurrá!!! Mehetek a Nyugatiba, és állhatok sorba amíg a géppuskakezű postáskisasszony előhalássza a levélkém. Erre elég egy délután, tehát igazán nem jelent terhet és plusz elfoglaltságot.

Kérdem én - s joggal - miért nem lehet telefonon megmondani, hogy melyik az a .... papír, ami kell?? Na mindegy. Ma megvehetem a tankönyveket, az ingyenes oktatás keretében, kb. 25-30.000.-Ft-ért, majd vasárnap elárulják az osztályfőnökök, hogy még mit szeretnének a kötelező dolgokon kívül, plusz a félévi osztálypénz, tehát megúszom úgy 50.000.- Ft-ból az iskolakezdést. Mi lenne, ha nem volna ingyenes és kötelező az általános iskola?!

Meg egyébként is. Ömlik az eső, de legalább nem folyik rólam a veríték. Tegnap felvettem a minden gusztust nélkülöző gumicsizmám, mely rózsaszín, narancssárga, piros, fehér csíkos. Betegesen vonzódom minden olyan dologhoz, ami izléstelen. Ahogy annak idején a Sivatagi Show című filmben mondták a varacskos disznóra - "olyan csúnya, hogy már szép". Ez a mondat meghatározza az életem, hiszen egyébként magammal sem tudnék jóban lenni. ( néha azért veszekszünk ) Mivel felvettem, hirtelen elállt az eső, és kisütött a nap. Nekem meg melegem lett. Ennek folyománya képpen, ma egy almazöld vászon tornacipőbe szorítottam bele a lábam ( mert kimostam és összement ) , ezért reggel óta nem akar elállni. A csizma meg otthon röhög rajtam. Mit vegyek fel holnap? Azt hiszem mezítláb jövök dolgozni, akkor nem tud átázni a cipőm, de nem is fülled bele semmibe. Ez lesz a jó megoldás.

 



2007. aug. 29. 11:50 - írta pupuly

Lassan indulok haza, mert az én két szép gyermekem már hétfő óta egyedül van otthon. Szerencsére azért annyira már nem kicsik, ellátják magukat, de mégis csak akkor vagyok nyugodt, ha látom őket. Ezért az én drága szerelmem, mindíg kioszt, hogy ne neveljek anyámasszony katonáját belőlük, de nékem kérem igen nagy a lelkem. Nem fér be a szobába sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szoktam keménykezű lenni, sokak szerint túlzottan is, de vannak dolgok amihez ragaszkodom, mivel én már csak ilyen konzervatív vagyok. Mivel egyik sem csecsemő, nyugodtan elpakolhatnak maguk után, és kérem ami kötelező az kötelező. Pl. Egri Csillagok, amiből olvasónaplót kell írni, de nem tudom hogyan, ha 3 nap alatt 3 oldalt sikerül elolvasni. A napló ugyan kész, de ebből teszt is lesz, ahhoz meg elengedhetetlen a regény teljes körű ismerete. Pláne Hofinál, aki Lili irodalomtanára lesz - eddig töri volt, és ez az érdemjegynek nem tett túl jót, persze erről nem a tanár tehet - így akár a nyakába is kötheti a gatyáját, ha nem figyel és nem ücsörög a lecke felett, akkor annyi. Megfenyegettem, hogy wc-s néni lesz a Nyugatiban. Ezt nem találja túlzottan bíztató perspektívának, de legalább lesz ideje olvasni! Engem egyébként tubusrakosgatónak szántak, egy háztartási boltba ekkora koromban. Úgy látszik ezt genetikailag hordozzuk magunkban. Mivel lehet egy gyereket sakkban tartani. Nem nagyon ijedtem meg a tubusoktól, és azt hiszem a leánykám sem a wc-ktől. A Nyugati aluljárótól azonban igen!Háhá anyu! Megvan a fegyver!!!!!!

 

 



« Elejére | Újabbak